Május 18-án hívott egy idősebb hölgy, teljesen kétségbeesve. A korábban egy telken lévő házakba más
más lakók költöztek és a vízellátásuk egy vezetéken van. Mivel már évek óta vita van a szomszédjával a
víz számlák miatt, megpróbálták külön vízórákkal megoldani. A hangjából ítélve, kevés sikerrel.
Már keresték a vízcsövet…
Második hívására tisztáztuk mi a probléma és megrendelte szolgáltatásunkat. Május 20-án reggel, a
megbeszélt időpontban értem a megadott címre. A kertben és a házban szinte háborús körülmények
fogadtak. A ház körbeásva, a fürdőszoba és konyha szétverve. Látszott, hogy már legalább egy hete folyt
a vízcső keresése a földben.A probléma: nem fémből van a cső, de van megoldás
Megpróbáltam beüzemelni a nyomvonal kereső műszerem a vízóra aknában, ahol tájékoztatása szerint
fémből készült, régi vízcső van. Ugyanis csak fém vízcsöveken fut a készülék kereső frekvenciája.
Az aknába lemászva szembesültem vele, hogy KPE, magyarul műanyag vízvezeték csöve van a teleknek.
Más mérési megoldás után kellett nézni, hogy megoldjam ezt a problémát.
Kis keresgélés után, sikerült egy víz elzáró csapot találni a szétvert fürdőszobában. A műszert
összeszereltem és sikerült jelet tenni a vízcsőre. A körbejártam a házat és a műszert követve, erős jelet
detektált a vízvezeték kereső gép. Az érzékelt csövet, jelölő spray-vel végigjelöltem.
Rengeteg felesleges ásás történt sajnos műszeres bemérés nélkül
Egy olyan helyen jött a jelzés, ahol már ástak, de nem mentek le 80 cm alá. Hogy gyorsabban végére
járjunk a kérdésnek, besegítettem az ásásba. 20 percen belül, a sittel feltöltött talajban megtalálni a
régi, vitatott vízcsövet. Ismét azzal szembesültem, hogy aki kézzel akarja kiásni és megtalálni a
keresendő kábelt, vagy vízcsövet, az vagy nem ás elég mélyre, vagy mellé ás, vagy csákánnyal belevág a
keresendő csőbe/kábelbe.
Néha a vízcsövek lejebb vannak mint azt bárki gondolná
Magyarországon a szabvány, vízvezeték fektetési „fagyhatár” 80 cm. Viszont elég nagy a szórás ezek
használatánál. Van, hogy 1 méter mélyen, sőt van, hogy 1.5 méter mélyen találom meg a vízcsövet. Ez
adódhat abból, hogy ha a korábbi vízcső fektetésnél a markolót kezelő, nem figyelt arra, hogy tartsa a
mélységet, esetleg másik közmű alá kell fektetni a vízvezetéket, vagy ami elég gyakori, hogy rátöltenek a
területre termőföldet vagy építési törmeléket.
…és végül a vízcső megtalálása a földben
Visszatérve a mérésre, nagy örömmel fogadták, hogy vére megvan a keresett cső és nem kell tovább
bontani sem a ház belsejét sem az udvart feltúrni. A számla és az anyagiak rendezése után, indultam a
következő címre, de az már egy másik történet…