Vízvezeték cső meghatározása egy társasház udvarában

Közös képviselővel történt előzetes egyeztetés után, a megbeszélt időpontban a helyszínre érkeztünk.
A lakók és a képviselő elmondása alapján, a problémás terület a vízóra aknától, a házba történő csatlakozás.
Mivel a ház még az ötvenes-hatvanas években épült, semmilyen információjuk nem volt a vezeték nyomvonaláról.
Korábban is állt épület e területen, amit elbontottak és annak a helyére épült a társasház. Félő volt, hogy a korábbi vízcsöveket használták fel az új ház vízellátásához.

Magyarul, se műszaki rajz, se más egyéb információ nem állt a rendelkezésükre.
A felderítést nehezítette, hogy az udvaron, egy vasbeton térhálóval megerősített, betonozott parkoló volt. Ez annyiban problémás, hogy a sűrű vasalás, Faraday kalitka elven, leárnyékolhatja a csőre csatolt keresőjelet. Ez a probléma, egyébként, teljesen kizárja a fémkereső használatát egy adott területen. Így nyomvonal kereső műszer segítségével végeztük a mérést.
Első körben lemásztunk a vízóra aknába és egy fémtiszta felületen csatoltuk a vízvezetékre a jelgenerátor által kibocsátott keresőfrekvenciát.
Majd a műszer behangolása után a keresőszondával megkerestük a csőre adott jelet.
Itt is nem várt eredményt hozott a mérés. A cső pár méter után, elfordult a kerítés mellé és megkerülve a társasházat, hátulról csatlakozott az épületbe.
Ugyan, egy részen futott a vasbeton parkoló alatt is, de ez a frekvencia, át tud hatolni a problémás területen is.
Mivel a lakók nehezen hitték és mi is szeretünk megbizonyosodni a mérés eredményérről, egy kisebb füves területen, nyitottunk egy 1×1 méteres „szonda” gödröt, amiben 15 perc ásás után, előbukkant a keresett, rozsdás vízvezeték.
Így mindenki megelégedésére, megnyugtatóan tisztáztuk a ház vízellátó vezetékének nyomvonalát.